Sikeresen ledaráltuk a 2015-ös évet

2016. május 3. 13:18

A JWC Environmental idén is megrendezte tavaszi konferenciáját kiemelt viszonteladói részére a Manchestertől nem messze található DeanWater Hotelben. Az eseményen az európai forgalmazókon kívül részt vett és előadást tartott többek között Ken Biele vezérigazgató és Rob Sabol fejlesztési vezető. Cégünket Barkóczi Zoltán kollegánk képviselte.

Sikeresen ledaráltuk a 2015-ös évet

Az előadások során áttekintettük a tavalyi évet, valamint az idei évben rejlő lehetőségeket, majd új ipari berendezések fejlesztéséről kaptunk ismertető anyagokat, melyeket hamarosan magyar nyelven elérhetővé teszünk weboldalunkon.

Az idei év egyik legsikeresebbnek ítélt fejlesztésének az új papírtörlő-aprítási technológiával rendelkező berendezések fognak számítani, melyek szállodák és kórházak részére készülnek. Mindamellett, hogy ezek a gépek még nagyobb hatékonysággal aprítják a különböző papírszemetet, még több víz feldolgozására is képesek lettek. A fejlesztés nemcsak a vágókések kialakításában található meg, hanem az ún. deltaP oldalfalak is hozzájárultak a nagyobb hidraulikai kapacitáshoz.

A kétnapos találkozó remek alkalmat adott arra, hogy a hozzánk eljutott üzemeltetői és karbantartói visszajelzéseket tolmácsoljuk a fejlesztők felé, hiszen ezek a visszajelzések azok, amelyek felhasználása a fejlesztés irányát és szükségességét befolyásolják. Partnereink visszajelzéseit teljességgel átadtuk, és megkerestük azokat a lehetőségeket, amelyek az árérzékeny felhasználók számára is hozzáférhetővé válnak még az idei évben. Rob Sabol úrral főleg a mechanikai elemek előforduló sérüléseiről és azok megelőzéséről beszélgettünk, illetve a karbantartás során keletkező digitális tartalmak megosztásáról is megállapodás született.

Ken Biele vezérigazgató úr az előadásában rámutatott, hogy egy-egy képviselő cég teljesítménye nem feltétlenül függ össze az adott ország területével hiszen,

                                                 2015-ben az Euro-Purator Kft lett az év kereskedője,

a legdinamikusabban fejlődő cég valamennyi disztribútora között.

Ebben nagy szerepe van a szakmai tudásnak és tapasztalatnak, amely a cégünknél folyamatosan bővül, illetve az üzemeltetők pozitív tapasztalatai is hozzájárultak a JWC termékeinek sikerességéhez.

Ezúton is köszönjük Partnereinknek, hogy a JWC termékeit választották a tavalyi évben, valamint valamennyi munkatársunknak a siker érdekében végzett munkáját!

Vissza a hírekhez