EGY SIKERTÖRTÉNET „EXKLUZÍV” FOLYTATÁSA ( JWC - EURO-PURATOR )

2014. szeptember 19. 9:42

Tisztelt olvasó, engedje meg, hogy rövid ugyanakkor örömteli beszámolómat egy klasszikus Jókai Mór idézettel kezdjem:

“Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.”

EGY SIKERTÖRTÉNET „EXKLUZÍV” FOLYTATÁSA ( JWC - EURO-PURATOR )

Azt hihetnénk, hogy Cégünk egyik stratégiai gyártó partnere a JWCI szakemberei gyakori olvasói a magyar irodalomnak, hiszen az előbbi pár sor gondolatisága jellemzi leginkább a néhány nappal ezelőtt meghozott üzleti döntésüket, miszerint hazánk területén kizárólagos képviseleti jogot biztosítanak az EURO-PURATOR Kft. számára.

Az idézet és a közelmúlt eme számunkra örömteli eseménye közötti párhuzam abból adódik, hogy partnerünk a szakember gárdánk többéves, közös szakmai és üzleti kapcsolatát, valamint az EURO-PURATOR Kft. 2014 februárja óta tartó tevékenységét is figyelembe véve láthatta, hogy honnan indultunk és, hogy mostanáig meddig jutottunk. Az elmúlt hét hónap igen csak kemény tulajdonosi, mérnöki és értékesítési munkája együttesen bizonyították a partnerünk Nagy Britanniai és Egyesült Államok béli vezetősége számára, hogy a JWCI szennyvízaprító berendezések és technológiai rendszerek előnyeit, létjogosultságát a kizárólagos forgalmazói jog birtokában az EURO-PURATOR CSAPATA képes a legjobban közvetítetni a hazai vízi közmű szektor számára.

                 

Úgy érezzük, hogy a cégünkbe vetett bizalom erős szakmai alapokon nyugszik, így aztán bátran kijelenthetjük, hogy a JWCI csapata a megfelelő partner mellett tette le a voksát.

Bízunk benne, hogy Önök, e beszámoló olvasói is megtisztelnek majd bennünket bizalmukkal, és szakembereink segítségével megoldást nyújthatunk majd a vízi közmű üzemeltetői, beruházói vagy kivitelezői élet szivattyú védelmi, elő-mechanikai vagy iszap vonali problémáira.

A JWCI szennyvíz aprító termékeiről részletesen a következő helyen olvashat.

Vissza a hírekhez